Blogolj!
2018.09.08.

Halkan hull az őszi este harmata…

Harmatozd rám égi kedved, Mária.

Oszladozzék balga szívem bánata.

Te vigyázz rám, boldogságos Szűzanya.

Hogyha kővel megdobnak az emberek,

Szeljek nékik ízes búza-kenyeret.

Töltse be a lelkemet a szeretet.

Tiszta szívvel áldhassam szent Gyermeked.

Bánatok közt elvadultam. Légy szelíd

térítőm, hogy égi Atyánk fényeit

szeplőtlenül tükrözhessem, mint a víg

tengerszem a hajnal ifjú fényeit.

Gyermek-kedvvel ámuljak a fényeken,

Rózsa legyen tövisek közt életem,

piros rózsa, virágozzak ékesen.

Rózsakertek öntözője, légy velem.

Ellankasztó szárazságot messze űzz.

Égjek a szent szerelemben, mint a tűz,

égi Tűznek tűztestvére, kit derűs

kötelék a legfőbb Tűzzel összefűz.

Fáradtságban biztatásod el ne vedd.

Cirógasson langyos, puha tenyered.

Jó öledbe hajtva tikkadt fejemet,

megbékéljek mint a megvert kisgyerek.

Hogyha majd egy furcsa órán meghalok,

mint Fiadat úgy öleljen két karod.

Köszöntsenek örvendezve angyalok.

Fogadjon be országodba magzatod.

Amen.

2018.09.01.

Elnémult a rigó. Az esteli csöndben

az ősz bogár szomorú pri-pri dala szól már.

A távoli szőlőkben panaszolja szüntelen:

elmúlt, odavan a nyár, a meleg nyár!

 

így változik búsra az én hegedűm is:

fejemre az ősz dere, az ősz dere száll.

Gazdagon érik a szőlőm, telve a csűr is,

De pri-pri: odavan a nyár, - a nyár...

2018.08.25.

Aranyos lapály, gólyahír,
áramló könnyűségű rét.
Ezüst derűvel ráz a nyír
egy szellőcskét és leng az ég.

Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol -
vörös, de karcsú még a nyár.

Ám egyre több lágy buggyanás.
Vérbő eper a homokon,
bóbiskol, zizzen a kalász.
Vihar gubbaszt a lombokon.

Ily gyorsan telik nyaram.
Ördögszekéren hord a szél-
csattan a menny és megvillan
kék, tünde fénnyel fönn a tél.

2018.08.18.

A napraforgó, mint az őrült
röpül a pusztán egymaga,
a tébolyító napsugárban
kibomlik csenevész haja.
Bolond lotyó - fejére kapja
a sárga szoknyáját s szalad,
szerelmese volt már a kóró,
a pipacs és az iszalag,
elhagyta mind, most sír magában,
rí és a szörnyű napra néz,
a napra, úri kedvesére,
ki részeg s izzik, mint a réz. 

Aztán eszelősen, bután
rohan a gyorsvonat után.

2018.08.11.

Meleg dél van itt kinn a mezőben,
Rakja a nap a tüzet erősen,
Meleg dél van, meglippen a madár,
A fáradt eb kiöltött nyelvvel jár.  

Két lyány gyüjti ott a széna rendét,
Két siheder hordja a petrencét,
Hej de nem telik nagy kedvök benne,
Mert ilyenkor súlyos a petrence.  

Legjobb dolga van most a királynak,
Vagy ott annak a gulyásbojtárnak;
Király pihen aranyos karszéken,
Gulyásbojtár kedvese ölében.

2018.08.04.

Sötét szemem az éjbe réved,
Köszöntelek, dús álmú élet!
Ott künn a rózsák násza van ma:
Az örök vágynak diadalma!
 

Az éj szerelme szerteárad,
Mámor ölébe hull a bánat,
Halk dal száll, száll, erőre kapva
És szilajan törtet az agyba.
 

S a szentiváni boldog éjjel
Szűz fátylát oldja, bontja széjjel,
S én álmodom gyönyörűt, mélyet,
Felüled Élet, Élet, Élet!

2018.07.28.

Lelkemben áll a boldog Annabál,
Örvénylő vágyak táncoló csapatja.
Ma nincs enyészet, mélabú, halál,
Ma zászlaját a mámor fölragadja
S a szív, vert életem haló patakja
Ma megdagad száz zsongó látomással
S a szerelem mély tengerébe áthal.

Ma újra koszorút fon az öröm
És nászi fáklyát lenget a dicsőség,
S a jövendőség kapuját töröm
S látom magam, győzelmek ifjú hősét
És vár a nagy, a holdasan zengő rét,
Hogy sírva a gyönyörtől ráfeküdjem
Alélva boldog nyáréji derűben.

Ó szerelemnek holdja, szűz arany,
Ó fiatalság éje, végtelenség!
Hiába sírok s áltatom magam,
A nyár és vágy elvesztek már nekem rég
S orgonahangján a sok büszke emlék
Ott zsong a távol, mély látóhatáron,
Hol a sötétbe húnyt szép ifjúságom.

2018.07.21.

Nyár. Kert. Csönd. Dél.
Ég. Föld. Fák. Szél.
Méh döng. Gyík vár.
Pók ring. Légy száll.
Jó itt. Nincs más
csak a kis ház.
Kint csönd és fény.
Bent te meg én.

2018.07.14.

Düh csikarja fenn a felhőt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
meztélábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.
Tisztatestü hőség ül a
fényesarcu fák felett.

2018.07.07.

Hálót fon az est, a nagy, barna pók,
Nem mozdulnak a tiszai hajók.
 

Egyiken távol harmonika szól,
Tücsök felel rá csöndben valahol.
 

Az égi rónán ballag már a hold:
Ezüstösek a tiszai hajók.
 

Tüzeket raknak az égi tanyák,
Hallgatják halkan a harmonikát.
 

Magam a parton egymagam vagyok,
Tiszai hajók, néma társatok!
 

Ma nem üzennek hívó távolok,
Ma kikötöttünk itthon, álmodók!

Ezeket a cikkeket olvastad már?