Blogolj!
2018.11.17.

Nem is búcsúzott, elment szótalan,
Az ifjúságom, íme odavan.

Nem is tudtam, hogy valaha volt,
Hisz mindig búról és gondról dalolt.

Nem is szerettem fanyar új borát,
Asszonytalan és pénztelen sorát.

Nem is sirattam el, csak csöndesen
Elbámulok az eltűnt éveken:

És ma sír, zúg, búg, zendül az avar:
Holt ifjúságom most élni akar!

2018.11.10.

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

2018.11.03.

Fehér vagy, mint a habcsomó,
nehéz vagy, mint a bánat,
sokasodnak a csattogó,
vicsorgó őszi árnyak.

Krizantém, havas zivatar
készül, s a föld lesz ágyad,
isten haragja betakar,
és vége a világnak.

2018.10.27.

Hervad már ligetünk, s díszei hullanak.
Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.
Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok
Közt nem lengedez a Zephyr.

Nincs már symphonia, s zöld lugasok között
Nem búg gerlice, és a füzes ernyein
A csermely violás völgye nem illatoz,
S tükrét durva csalét fedi.

A hegy boltozatin néma homály borong.
Bíbor thyrsusain nem mosolyog gerezd.
Itt nemrég az öröm víg dala harsogott:
S most minden szomorú s kiholt.

Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül,
S minden míve tünő szárnya körül lebeg!
Minden csak jelenés; minden az ég alatt,
Mint a kis nefelejcs, enyész.

Lassankén koszorúm bimbaja elvirít,
Itt hágy szép tavaszom: még alig ízleli
Nektárját ajakam, még alig illetem
Egy-két zsenge virágait.

Itt hágy s vissza se tér majd gyönyörű korom.
Nem hozhatja fel azt több kikelet soha!
Sem béhúnyt szememet fel nem igézheti
Lollim barna szemöldöke!

2018.10.20.

Üdv néked, Ifjúság! Üdvöz légy magyar nép,
ki lángban és vérben születtél meg újra
három nagy éjszakán vad ágyúdörgésben!
Melyik nép írta fel mostanában nevét
így, hogy aranyt adott kezébe Isten ujja?
S mely nép beszélt így az önmaga nevében,
mint angyal, mikor a harsonáját fújja?
… Bús igájának fájára írja hát,
s mint annyiszor a megsárgult ezerévben
vérrel és vassal tanítsa zsarnokát!

2018.10.13.

Lehullott három falevél
észrevétlen az őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,
egy messzi, másik, új világból.-

Elröpült három falevél.
...
Az egyik magasba vágyott:
talált a felhők közt új világot,
emelte, emelte a szél.
...
A másik rohanni vágyott:
magasba hágott és mélybe szállott,
sodorta, sodorta a szél.

Harmadik szédülni vágyott,
szemét lehunyta, semmit se látott,
kavarta, kavarta a szél.

Lobogott három falevél.
...
Lehullott három falevél
tehetetlenül a világból.
Ott lenn a sár, fekete mély-
ki emel fel az őszi sárból,

ti szegény három falevél?

2018.10.06.

Őszi napnak mosolygása,
Őszi rózsa hervadása,
Őszi szélnek bús keserve
Egy-egy könny a szentelt helyre,
Hol megváltott - hősi áron -
Becsületet, dicsőséget
Az aradi tizenhárom.

Az aradi Golgotára
Ráragyog a nap sugára,
Oda hull az őszi rózsa,
Hulló levél búcsucsókja;
Bánat sír a száraz ágon,
Ott alussza csendes álmát
Az aradi tizenhárom.

Őszi napnak csendes fénye,
Tűzz reá a fényes égre,
Bús szivünknek enyhe fényed
Adjon nyugvást, békességet;
Sugáridon szellem járjon
S keressen fel küzdelminkben
Az aradi tizenhárom.

2018.09.29.

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,

Még zöldel a nyárfa az ablak elõtt,

De látod amottan a téli világot?

Már hó takará el a bérci tetõt.

Még ifju szivemben a lángsugarú nyár

S még benne virít az egész kikelet,

De íme sötét hajam õszbe vegyûl már,

A tél dere már megüté fejemet.

 

Elhull a virág, eliramlik az élet…

Ûlj, hitvesem, ûlj az ölembe ide!

Ki most fejedet kebelemre tevéd le,

Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?

Oh mondd: ha elõbb halok el, tetemimre

Könnyezve borítasz-e szemfödelet?

S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,

Hogy elhagyod érte az én nevemet?

 

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,

Fejfámra sötét lobogóul akaszd,

Én feljövök érte a síri világból

Az éj közepén, s oda leviszem azt,

Letörleni véle könyûimet érted,

Ki könnyeden elfeledéd hivedet,

S e szív sebeit bekötözni, ki téged

Még akkor is, ott is, örökre szeret!

2018.09.22.

Jártál-e mostanában a csendes tarlón este,

Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,

S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze,

S róluk a szénaillat meghalni visszatér?

 

És fájt-e, amíg nézted a nyárfást révedezve,

Hogy reszket agg fejük, az ezüstösfehér,

S hogy édes életednek újra egy éve veszve,

Mert viszi már szeptember, a nagy szénásszekér?

 

S ültél-e elfáradva kemény, útmenti kőre,

Merőn bámulva vissza az elvakúlt időkbe

És feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva!

 

S eszméltél-e fel árván az éji hidegen,

Mikor a késő szellő, mint kósza, idegen

Eb, lábadhoz simúlt s bús kezeidet nyalta?

2018.09.15.

Utálom és arcába vágom: 
– Száz év, de tán kétezer óta 
őrült, mocskos, aljas világ ez, 
ez a farizeus Európa!

Kenyér s jog helyett a szegényt 
csitítja karddal, üres éggel 
és cinkos lelkiismeretét 
avatag és modern mesékkel;

száz év, de már kétezer óta 
hány szent vágy halt meg gaz szívében! 
Hazám, keresztény Európa, 
mi lesz, ha bukására döbben,

mi lesz, ha újra földre száll 
a Megcsúfolt és Megfeszített, 
s mert jósága, hite, imája 
egyszer már mindent elveszített:

mi lesz, ha megjő pokoli 
lángszórókkal, gépfegyverekkel, 
vassisakos, pestishozó, 
bosszúálló angyalsereggel?

Mi lesz, ha megjő Krisztus és 
új országot teremt a földön, 
ha elhullanak a banditák 

s nem lesz több harc, se kard, se börtön,

ha égi szerelmét a földi 
szükséghez szabja ama Bárány 
s újra megvált – óh, nem a jók, 
de a gonoszok vére árán:

hazám, boldogtalan Európa, 
ha túléled a harcok végét, 
elbírod-e még te az Istent, 
a Szeretetet és a Békét?

Ezeket a cikkeket olvastad már?