Blogolj!
2020.03.21.

Köd előttem, köd mögöttem,
isten tudja, honnan jöttem,
szél hozott, szél visz el,
minek kérdjem: mért visz el?

Sose néztem, merre jártam,
a felhőkből kiabáltam,
erdő jött: jaj, be szép!
-megcibáltam üstökét.

Jött az erdő: nekivágtam,
a bozótban őzet láttam,
kergettem, ott maradt,
cirógattam, elszaladt.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,
csak szeretőm megmaradjon,
szeretőm a titok,
ő se tudja, ki vagyok.

Isten tudja, honnan jöttem,
köd előttem, köd mögöttem,
szél hozott, szél visz el,
bolond kérdi, mért visz el?

2020.03.14.

Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyúgodott.
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!
 

Nagyapáink és apáink,
Míg egy század elhaladt,
Nem tevének annyit, mint mink
Huszonnégy óra alatt.
 

Csattogjatok, csattogjatok,
Gondolatink szárnyai,
Nem vagytok már többé rabok,
Szét szabad már szállani.
 

Szálljatok szét a hazában,
Melyet eddig láncotok
Égető karikájában
Kínosan sirattatok.
 

Szabad sajtó!... már ezentul
Nem féltelek, nemzetem,
Szívedben a vér megindul,
S éled a félholt tetem.
 

Ott áll majd a krónikákban
Neved, pesti ifjuság,
A hon a halálórában
Benned lelte orvosát.
 

Míg az országgyülés ott fenn,
Mint szokása régóta,
Csak beszélt nagy sikeretlen:
Itt megkondult az óra!
 

Tettre, ifjak, tettre végre,
Verjük le a lakatot,
Mit sajtónkra, e szentségre,
Istentelen kéz rakott.
 

És ha jő a zsoldos ellen,
Majd bevárjuk, mit teszen;
Inkább szurony a szivekben,
Mint bilincs a kezeken!
 

Föl a szabadság nevében,
Pestnek elszánt ifjai!... -
S lelkesülés szent dühében
Rohantunk hódítani.
 

És ki állott volna ellen?
Ezren és ezren valánk,
S minden arcon, minden szemben
Rettenetes volt a láng.
 

Egy kiáltás, egy mennydörgés
Volt az ezerek hangja,
Odatört a sajtóhoz és
Zárját lepattantotta.
 

Nem elég... most föl Budára,
Ott egy író fogva van,
Mert nemzetének javára
Célozott munkáiban.
 

S fölmenénk az ős Budába,
Fölrepültünk, mint sasok,
Terhünktől a vén hegy lába
Majdnem összeroskadott.
 

A rab írót oly örömmel
S diadallal hoztuk el,
Aminőt ez az öreg hely
Mátyás alatt ünnepelt! -
 

Magyar történet múzsája,
Vésd ezeket kövedre,
Az utóvilág tudtára
Ottan álljon örökre.
 

S te, szivem, ha hozzád férne,
Hogy kevély légy, lehetnél!
E hős ifjuság vezére
Voltam e nagy tetteknél.
 

Egy ilyen nap vezérsége,
S díjazva van az élet...
Napoleon dicsősége,
Teveled sem cserélek!

2020.03.07.

Alszik a hóban
a hegy, a völgy;
hallgat az erdő,
hallgat a föld.

Mikor legutóbb
jártam itt,
nyár nyitogatta
pipacsait,

a nyár nyitogatta,
temette az ősz;
és volt, aki vesztett,
és nincs, aki győz.

Lombnak, virágnak
nyoma sehol,
fekete csontváz
a fa, a bokor,

s halotti csipke
a díszük is,
az a törékeny
tündéri dísz,

mit rájuk aggat
éjszaka
fehér kezével
a zuzmara.

Alszik a hóban
a hegy, a völgy,
hallgat az erdő,
hallgat a föld.

Egyszerre mégis
rezzen a táj:
hármat fütyül
egy kis madár.

Háromszor hármat
lüktet a dala,
vígan, szaporán,
mint éles fuvola.

Az a fuvolás
a Nyitnikék!
Már kezdi is újra
az énekét:

kék füttyre mindig
‘kvart’ lefelé:
nem sok, de örülni
ez is elég.

Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
szívnek és tavasznak
nyílni kék!

Nyitni, de – nyitni, de –
nyitni kék!
Fütyülöm én is
énekét.

Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
a telet bírni
illenék!

Bírni és bízni
illenék!
Fütyül és elszáll
a Nyitnikék.

Nyitni kék! – fütyülök
utána
s nézek az eltűnő
madárra.

Nyitni kék, fütyülöm,
nyitni kék,
hinni és bízni
kellenék,

mint az a fázó
kis madár,
aki sírja, de bírja,
ami fáj,

akinek tele rosszabb,
mint az enyém,
és aki mégis
csupa remény.

Nyitni kék, indulok,
nyitni kék,
fog az én szívem is
nyitni még.

Nyitni kék! Ébred
a hegy, a völgy,
tudom, mire gondol
a néma föld.

Ő volt a szája,
a Nyitnikék,
elmondta a holnap
üzenetét:

a hitet, a vágyat
fütyülte szét,
kinyitotta a föld
örök szívét:

fütty-fütty-fütty, nyitni kék,
nyitni kék –
Nyisd ki, te, versem,
az emberekét!

2020.02.29.

Itt néha futnak az évek,
Az egyik pillanat a másik,
Fegyenc a saját fejemben,
Csak az idő, ami mászik.

Az idő, mely oly baljós,
Sosem volt az enyém,
Mély hitelt adott -
Hogy éljen még a remény.

De túl drámai a perc,
Túlontúl feszes az,
Mint a virágport odakint,
Tartja ott a terasz;
Úgy tart engem órákhoz kötve,
Meg napokhoz,
Kedden megkötözve.

Cseles.

Folyton-folyvást szökik,
Bár bokáig sem ér,
Mint egy kacsausztató.
Úgy nem jó, ha már látszik,
Mily rövid a tenyér.

2020.02.22.

Nagy vásár volt még a
keresztúri vásár,
csizmát venni mikor
oda járt a császár.

Híres volt kivált a
Mátyás-napi vásár,
arra járt el mindig
csizmáért a császár.

Node nem azért volt
híres ez a vásár,
hogy lábbelit venni
oda járt a császár.

Bár a vevőtől is,
kivált ha az császár,
hírre-névre kaphat
olykor egy-egy vásár.

De a keresztúri
nagy kirakóvásár
híréhez-nevéhez
nem kellett a császár.

Portékájáról volt
híres az a vásár,
azért járt el oda
csizmáért a császár.

Utcák hosszat állott
álló nap a vásár.
Sátortól sátorig
alkudott a császár.

Parolázott, már-már
készen volt a vásár,
egyet gondolt, s azzal
odébbállt a császár.

Addig válogatott,
alkudott a császár,
félő volt, hogy mindjárt
eloszlik a vásár,

s mehet szégyenszemre,
és éppen a császár.
S mit mond otthon, miért
maradt el a vásár?

Járhat majd tavalyi
csizmában a császár,
esztend' ilyenkorig
nem lesz csizmavásár.

Mert csizmát csinálnak,
s máshol is van vásár,
de oda nem mehet,
nem bizony a császár.

Menne ő örömmel
máshová, a császár,
de nem oda Buda,
kettőn áll a vásár!

Megmondta az asszony
- otthon ő a császár -:
"Csizmát kend csak Székely-
keresztúron vásál.

Nem pazarolhatunk,
éppen mi, a császár,
mikor ott az olcsó,
nagy tél végi vásár.

Alkudjék csak kelmed,
úgy vásár a vásár."
Ezért alkudozott
napestig a császár.

De nem is maradt el
sohasem a vásár,
estefelé mégis
csizmát vett a császár.

Többnyire Bodrogi
sátorában vásált.
Bodrogi rendszerint
megszánta a császárt.

Pompás áldomással
végződött a vásár,
s karján új csizmával
ment haza a császár.

2020.02.15.

A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt!

Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali tűz,
Ajakid harmatozása
Sok ezer gondot elűz.

Teljesítsd angyali szókkal,
Szeretőd amire kért:
Ezer ambrózia csókkal
Fizetek válaszodért.

2020.02.08.

Szülőföldem szép határa!
Meglátlak-e valahára?
Ahol állok, ahol megyek,
Mindenkor csak feléd nézek.

Ha madár jön, tőle kérdem,
Virulsz-e még, szülőföldem!
Azt kérdezem a felhőktül,
Azt a suttogó szellőktül.

De azok nem vigasztalnak,
Bús szivemmel árván hagynak;
Árván élek bús szivemmel,
Mint a fű, mely a sziklán kel.

Kisded hajlék, hol születtem,
Hej tőled be távol estem!
Távol estem mint a levél,
Melyet elkap a forgószél.

2020.02.01.

Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!
    Gyermekkoromban két fehér
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon
    s úgy néztem a gyertyák közül,
mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
    Tél közepén, Balázs-napon
szemem pislogva csüggött az öreg papon,
    aki hozzád imádkozott
fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az
    oltár előtt, kegyes szokás
szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én,
    s ő se jól értett. De azért
te meghallgattad és megóvtad gyermeki
    életem a fojtogató
torokgyíktól s a veszedelmes mandulák
    lobjaitól, hogy fölnövén
félszáz évet megérjek, háladatlanul,
    nem is gondolva tereád.
Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is,
    segíts, Sebasta püspöke!
Lásd, így élünk mi, gyermek módra, balgatag,
    hátra se nézünk, elfutunk
a zajló úton, eleresztve kezetek,
    magasabb szellemek – de ti
csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt.
    Nem sért ha semmibe veszünk
s aztán a bajban újra visszaszaladunk
    hozzátok, mint hozzád ma én
reszkető szívvel… Mosolyogj rajtam, Balázs!
    ki mint a szepegő kamasz,
térdeplek itt együgyű oltárod kövén –
    mosolyogj rajtam, csak segíts!
Mert orv betegség öldös íme engemet
    és fojtogatja torkomat,
gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm
    zihál, s mint aki hegyre hág,
mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel,
    kifulva, akként élek én
örökös lihegésben. S már az orvosok
    kése fenyeget, rossz nyakam
fölvágni, melyet hajdan oly megadón
    hajtottam gyertyáid közé,
mintha sejtettem volna már… Segíts, Balázs!
    Hisz a te szent gégédet is
kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány
    kivégzett: tudhatod, mi az!
Te ismered a penge élét, vér izét,
    a megfeszített perceket,
a szakadt légcső görcseit, s a fulladás
    csatáját és rémületét.
Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,
    okos felnőtt! Te jól tudod,
mennyi kínt bír el az ember, mennyit nem sokall
    még az Isten jósága sem,
s mit ér az élet… S talán azt is, hogy nem is
    olyan nagy dolog a halál.

2020.01.25.

Az alkony kéken hamvazó ködében

Most térnek nyugovóra mind a házak,

A csöndbe bámulnak komoly fehéren

S tetőiket lehúzza az alázat.

 

Az ablakok kis, vaksi fénnyel égnek,

Öreg parasztok néznek így az éjbe

És lecsukódnak jó korán e fények

S virraszt tovább az udvar jegenyéje.

 

Mint régi csősz, dúdolgat egymagában

S a csillagokba nyújtózik didergőn,

Alatta boldogabb a tyúkok álma

S ha elszundít, hát ő is egy az erdőn.

 

Az országút elindul bandukolva

Az éjszakában, tornyokat keresve,

Fáradt utast és aranypénzt a porba

S egyszer csak eltűnik a végtelenbe.

2020.01.18.

Milyen fehér csöndesség ez!

Messze házunk télben ül.

Gyere az ablakhoz, édes!

Csókolj meg és nézz körül!

Süt a nap, elállt a hó már,

mégis pelyhek hullanak:

puhán, halkan, pehelymód száll

pillanat és pillanat.

 

Gyere, édes, az ablakhoz,

tekints szét az udvaron!

Nézd, a friss, a lágy, a vaskos

szőnyegen még semmi nyom!

Csak a kis szolgáló lába

rajzolódik halavány,

s elvész, mint a Szaharába

egy zarándok karaván.

 

Szalma közt fagyottan áll a

kert füzes mélyén a kut

intve dermedt jégszakálla

hogy az év, mint óra, fut.

Jertek apró, jertek sűrű

pillanatok pelyhei

jobban mint e szalmagyűrű

szívünk kútját védeni.

 

Milyen furcsa füstünk árnya

a túlsó tető haván:

mintha távol emlék szállna

rokon szívbe tétován.

Ki gondolhat ránk e csöndben,

míg körülvattáz a hó?

Titkos lánc nyúl át a földön

összekötve aki jó.

Ezeket a cikkeket olvastad már?