Blogolj!

Tóth Sándor - Apokrif záradék


 

hol végződik a lélek tája
emlékezésnek nincs határa
ha megállna a szálló ég
és csillagait vesztené
jelektől fosztana az élet
mi kötné össze szíveinket

a világ hány rétegű
ami években testesül
felejtve-tűnőn csak a múlt
nincs arca színén megfakult
az otthon is a benső táj
mely végül mindig hazavár

nagy törvény mondják szeretni
egy embert újra elhelyezni
régi kertnek fészkébe
hegyek-karolta csend ölébe
hová a gyermek visszatér

angyali könnyel telik a tér
Isten-álmot ringat az ég
elindulónak anyai dajka
nagyobbik kaput nyitogatja
félti árkától az útnak
álnok bozótjába bújnak
megmentői az igaz-jónak

lépnek az évek majd sietnek
marad az emlék
és a végtelennek
tárul gyémánt ajtaja

választani nem könnyű példa
fára mely magas és virágzó
háló terül s gyümölcs helyett
kígyó-szerelmet teremhet

maradni szerény munkálkodásban
belülről égni tiszta lázzal
izzítni amit pernye szürkít
őrizni égi-szép-szerelmét
önzetlen ajándékozóknak

kincseikkel veled vannak
láttatlan kinccsel szív-arannyal
mit szerteszéjjel tékozolnak
hogy másoknak könnyebb legyen

ballagva át az életen
vagyok magamnak megbocsátó
nem lettem mégse legutolsó
bár az Írás mondja-kéri

idő kockáz szerencse méri
érdemét az önző résznek

szeretet-bosszúról beszélnek
hívei a felejtésnek

„a kapu választ nem az ember”
érdemtelenül beléptem
választottjaként a sorsnak

mögöttem száz-arcok ragyognak
sok-sok arc a közösségben
képtelen vágyán a mélynek
hajósai titkos tengerének

https://multidezo.blogstar.hu/./pages/multidezo/contents/blog/83807/pics/15689892852754711_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?