Blogolj!
2019.06.22.

Medárd nekünk megártott,
alaposan bemártott,
három hete csak zuhog,
ázik a bab s a murok,
petrezselyem zöldje is
és a holtak földje is.

Ázik, ázik a búza,
fejét a víz lehúzza,
beillene zsenge nádnak:
bokán fölül vízben állhat...

Medárd, Medárd, habókos,
hol a selyemlepke most?
Hol a futó gyíkocskák,
kik a kertem csíkozták?
És a fácánkakas hol
prüszköl, krákol, gyalogol?
Esik, esik, csak esik
kisestétől reggelig,
mintha csőrepedés volna
fönt az űrben, s reánk folyna:
vagy mintha egy szálló tenger
vándorolna fölöttünk el,
s hullatná a fölösleget,
eláztatva földet, eget.

2019.06.15.

Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derűs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testű nagy szitakötő.

2019.06.08.

Hadd jöjjön hát, aminek jönni kell,
Idők lavináját ernyedt karok
Ha többé fel nem tartják!
De mi simuljunk össze, magyarok!
Kiáltó szó ha nem lehettünk már
Egy titkos társaság legyünk!
Kivándorolni, elbujdosni Nem!
Mi innen nem megyünk!
 
Nagy szalmatüzek lángjából marad
Szívünkben egy marék izzó parázs -
Égő világoknál ezerszer izzóbb
És izzóbb nála nem lesz semmi más.
Egymás szíve-falán, végzetünk éjén
Egy néma jelszót kikopogtatunk,
Mint jeladást a Katakombák mélyén
Magyarok maradunk!
 
Idők mélyén vajúdhat sok halál,
Sok minden meglehet,
De oly koporsót nem gyárt asztalos,
Mely minket eltemet.
Magyar bárdok ajkán csak újra hajt
Virágot, lombot ős-magyar fánk nyelvünk,
S romolhatatlan erőnk árja zeng
Örök az élet bennünk!
 
Virrasztottunk mi tetszhalottat már!
A lefojtott szó erősebb a jajnál.
Nyílt szónál több az allegória
S a vértezett szív a vértezett karnál.
A lefeszített rugó izmai
Nem engednek, de erőt gyűjtenek lassan.
Nagyobb erőt gyűjt a nagyobb elnyomás,
Míg döngve visszapattan.
 
Virrasztottunk mi tetszhalottat már,
Álltunk sok vihart, nekünk ez sem új,
Ha kiszaggattak új gyökeret vertünk.
Mi tudjuk, mit jelent balszél ha fúj.
Nem tagadom jöhet még zord idő.
Sok mindent nem lehet majd merni,
Talán szavunk se lesz, jajunk se lesz,
Csak a szívünk fog verni.
 
De magyarul fog verni!

2019.06.01.
Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk. 
Az éjtől reggel, a nappaltól este, 
A színektől, ha szürke por belepte, 
A csöndtől, mikor hang zavarta fel, 
A hangtól, mikor csendbe halkul el, 
Minden szótól, amit kimond a szánk, 
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk, 
Minden sebtől, mely fájt és égetett, 
Minden képtől, mely belénk mélyedett, 
Az álmainktól, mik nem teljesültek, 
A lángjainktól, mik lassan kihűltek, 
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk, 
A kemény rögtől, min megállt a lábunk. 
 
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz, 
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz, 
Elfut a perc, az örök Idő várja, 
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána, 
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj. 
Hidegen hagy az elhagyott táj, - 
Hogy eltemettük: róla nem tudunk. 
És mégis mondom néktek: 
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

2019.05.25.

Napsugár,

napsugár,

ragyogj, süss ma szebben!

simogasd a gyerekeket

lágyan melegebben!

 

Madarak,

madarak,

cinkék, csalogányok,

köszöntő dalotok

vígan csattogjátok!

 

Virágok,

virágok,

szegfűk, tulipánok,

a lánykákat, a fiúkat

virulva várjátok!

 

Hadd legyen

ez a nap

egy nagy örömének!

Ezt kívánom én a világ

minden gyermekének.

 

 

2019.05.18.

Tavaszi szél fújja már a varga kötényét,

ki görbe utcában, kicsi boltja elé

kiült, kirakta műhelyét is és alkonyi órán

lámpafénnyel a sötétet melegíti.

 

Hej, szeszélyes már az idő, s a lánykáknak pajkos

szél hulláma mossa csiklándó nyakát!...

 

Hej, elfeledem én is búskomorságomat...

Föltettem életem egy lenge levélre

és én is elmegyek, hová a szél sodor!...

2019.05.11.

A rengő lomb virágban ég

és készül a gyümölcsre,

a nyílt uccára lép a nép,

hogy végzetét betöltse.

Iramlanak bogarak,

friss jelszavak repülnek.

S az aranyba vont ég alatt,

-mert beköszönt az ünnep -

a szabadság sétára megy.

Hős népe ágat lenget,

s ő kézenfogva vezeti

szép gyermekét, a rendet!

2019.05.04.

Ó ha cinke volnék,

Útra kelnék,

Hömpölygő sugárban

Énekelnék-

Minden este

Morzsára, buzára

Visszaszállnék

Anyám ablakára.

 

Ó ha szellő volnék,

Mindig fújnék,

Minden bő kabátba

Belebújnék -

Nyári éjen,

Fehér holdsütésben

Elcsitulnék

Jó anyám ölében.

 

Ó ha csillag volnék

Kerek égen,

Csorogna a földre

Sárga fényem-

Jaj, de onnan

Vissza sose járnék,

Anyám nélkül

Mindig sírdogálnék.

2019.04.27.

Ha a világ rigó lenne,

Kötényemben ő fütyülne,

Éjjel-nappal szépen szólna,

Ha a világ rigó volna.

 

De ha a világ rigó lenne,

kötényembe nem is férne,

Kötényem is honnan volna,

Ha egész világ rigó volna.

fotó: cultura.hu

2019.04.20.

Odukat és kriptákat pattant

S bús árkokig leér a szava:

Ilyen a Husvét szent tavasza

S ilyen marad.

 

Miért tudjon Ő az embervérről,

Mikor künn, a Tavaszban

Minden csoda csodát csinál

S minden drága fizetség megtérül?

 

Óh, Tavasz, óh, Húsvét,

Emberek ősi biztatója,

Csak azt szórd szét köztünk:

Állandó a tavaszi óra

S ilyen marad.

 

Krisztus támad és eszmél,

Odukat és kriptákat pattant.

Van-e gyönyörűbb ennél?

Ezeket a cikkeket olvastad már?