Blogolj!
2020.02.22.

Nagy vásár volt még a
keresztúri vásár,
csizmát venni mikor
oda járt a császár.

Híres volt kivált a
Mátyás-napi vásár,
arra járt el mindig
csizmáért a császár.

Node nem azért volt
híres ez a vásár,
hogy lábbelit venni
oda járt a császár.

Bár a vevőtől is,
kivált ha az császár,
hírre-névre kaphat
olykor egy-egy vásár.

De a keresztúri
nagy kirakóvásár
híréhez-nevéhez
nem kellett a császár.

Portékájáról volt
híres az a vásár,
azért járt el oda
csizmáért a császár.

Utcák hosszat állott
álló nap a vásár.
Sátortól sátorig
alkudott a császár.

Parolázott, már-már
készen volt a vásár,
egyet gondolt, s azzal
odébbállt a császár.

Addig válogatott,
alkudott a császár,
félő volt, hogy mindjárt
eloszlik a vásár,

s mehet szégyenszemre,
és éppen a császár.
S mit mond otthon, miért
maradt el a vásár?

Járhat majd tavalyi
csizmában a császár,
esztend' ilyenkorig
nem lesz csizmavásár.

Mert csizmát csinálnak,
s máshol is van vásár,
de oda nem mehet,
nem bizony a császár.

Menne ő örömmel
máshová, a császár,
de nem oda Buda,
kettőn áll a vásár!

Megmondta az asszony
- otthon ő a császár -:
"Csizmát kend csak Székely-
keresztúron vásál.

Nem pazarolhatunk,
éppen mi, a császár,
mikor ott az olcsó,
nagy tél végi vásár.

Alkudjék csak kelmed,
úgy vásár a vásár."
Ezért alkudozott
napestig a császár.

De nem is maradt el
sohasem a vásár,
estefelé mégis
csizmát vett a császár.

Többnyire Bodrogi
sátorában vásált.
Bodrogi rendszerint
megszánta a császárt.

Pompás áldomással
végződött a vásár,
s karján új csizmával
ment haza a császár.

2020.02.15.

A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt!

Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali tűz,
Ajakid harmatozása
Sok ezer gondot elűz.

Teljesítsd angyali szókkal,
Szeretőd amire kért:
Ezer ambrózia csókkal
Fizetek válaszodért.

2020.02.08.

Szülőföldem szép határa!
Meglátlak-e valahára?
Ahol állok, ahol megyek,
Mindenkor csak feléd nézek.

Ha madár jön, tőle kérdem,
Virulsz-e még, szülőföldem!
Azt kérdezem a felhőktül,
Azt a suttogó szellőktül.

De azok nem vigasztalnak,
Bús szivemmel árván hagynak;
Árván élek bús szivemmel,
Mint a fű, mely a sziklán kel.

Kisded hajlék, hol születtem,
Hej tőled be távol estem!
Távol estem mint a levél,
Melyet elkap a forgószél.

2020.02.01.

Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!
    Gyermekkoromban két fehér
gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon
    s úgy néztem a gyertyák közül,
mint két ág közt kinéző ijedt őzike.
    Tél közepén, Balázs-napon
szemem pislogva csüggött az öreg papon,
    aki hozzád imádkozott
fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az
    oltár előtt, kegyes szokás
szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én,
    s ő se jól értett. De azért
te meghallgattad és megóvtad gyermeki
    életem a fojtogató
torokgyíktól s a veszedelmes mandulák
    lobjaitól, hogy fölnövén
félszáz évet megérjek, háladatlanul,
    nem is gondolva tereád.
Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is,
    segíts, Sebasta püspöke!
Lásd, így élünk mi, gyermek módra, balgatag,
    hátra se nézünk, elfutunk
a zajló úton, eleresztve kezetek,
    magasabb szellemek – de ti
csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt.
    Nem sért ha semmibe veszünk
s aztán a bajban újra visszaszaladunk
    hozzátok, mint hozzád ma én
reszkető szívvel… Mosolyogj rajtam, Balázs!
    ki mint a szepegő kamasz,
térdeplek itt együgyű oltárod kövén –
    mosolyogj rajtam, csak segíts!
Mert orv betegség öldös íme engemet
    és fojtogatja torkomat,
gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm
    zihál, s mint aki hegyre hág,
mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel,
    kifulva, akként élek én
örökös lihegésben. S már az orvosok
    kése fenyeget, rossz nyakam
fölvágni, melyet hajdan oly megadón
    hajtottam gyertyáid közé,
mintha sejtettem volna már… Segíts, Balázs!
    Hisz a te szent gégédet is
kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány
    kivégzett: tudhatod, mi az!
Te ismered a penge élét, vér izét,
    a megfeszített perceket,
a szakadt légcső görcseit, s a fulladás
    csatáját és rémületét.
Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,
    okos felnőtt! Te jól tudod,
mennyi kínt bír el az ember, mennyit nem sokall
    még az Isten jósága sem,
s mit ér az élet… S talán azt is, hogy nem is
    olyan nagy dolog a halál.

2020.01.25.

Az alkony kéken hamvazó ködében

Most térnek nyugovóra mind a házak,

A csöndbe bámulnak komoly fehéren

S tetőiket lehúzza az alázat.

 

Az ablakok kis, vaksi fénnyel égnek,

Öreg parasztok néznek így az éjbe

És lecsukódnak jó korán e fények

S virraszt tovább az udvar jegenyéje.

 

Mint régi csősz, dúdolgat egymagában

S a csillagokba nyújtózik didergőn,

Alatta boldogabb a tyúkok álma

S ha elszundít, hát ő is egy az erdőn.

 

Az országút elindul bandukolva

Az éjszakában, tornyokat keresve,

Fáradt utast és aranypénzt a porba

S egyszer csak eltűnik a végtelenbe.

2020.01.18.

Milyen fehér csöndesség ez!

Messze házunk télben ül.

Gyere az ablakhoz, édes!

Csókolj meg és nézz körül!

Süt a nap, elállt a hó már,

mégis pelyhek hullanak:

puhán, halkan, pehelymód száll

pillanat és pillanat.

 

Gyere, édes, az ablakhoz,

tekints szét az udvaron!

Nézd, a friss, a lágy, a vaskos

szőnyegen még semmi nyom!

Csak a kis szolgáló lába

rajzolódik halavány,

s elvész, mint a Szaharába

egy zarándok karaván.

 

Szalma közt fagyottan áll a

kert füzes mélyén a kut

intve dermedt jégszakálla

hogy az év, mint óra, fut.

Jertek apró, jertek sűrű

pillanatok pelyhei

jobban mint e szalmagyűrű

szívünk kútját védeni.

 

Milyen furcsa füstünk árnya

a túlsó tető haván:

mintha távol emlék szállna

rokon szívbe tétován.

Ki gondolhat ránk e csöndben,

míg körülvattáz a hó?

Titkos lánc nyúl át a földön

összekötve aki jó.

2020.01.11.

    A tó beállt, a tó türelmes,

    bólint, ha a tél szól neki,

    ám a patak nem engedelmes,

    az fut, ha a fagy kergeti,

    s mikor fehér inát harapják

    a jég fogai, felkiált;

    visszarengik ringó haragját

    az aranyszemű vadlibák.

 

    A hegy alját levágta a

    köd fodros szélű kése: csak

    a csúcs beszédes vonala,

    a vár falai látszanak,

 

    a pára tartja tenyerén,

    a semmin űl a csúcs, a rom,

    egy felleg kusza szövetén,

    laza pára-boltozaton.

 

    Minden fehér, csakhogy törékeny,

    kemény fehér ez, nem puha.

    Karját lóbálja a fenyéren

    egy állig üveg körtefa.

    A fia is, egy csepp bokor,

    színjátszó, szűk üvegzekében,

    ott cseng, nevetgél, ott guggol,

    és térdét öleli a szélben.

2020.01.04.

Jövének távol, boldog Napkeletről

Három királyok, híres mágusok,

Mert hírt hallottak a csodás Gyerekről,

Kiről legenda és jóslat susog.

 

Ki született szegényen Betlehemben,

Kit megöletne Heródes király

S aranyat, tömjént, mirrhát lelkesedve

Hoz néki Gáspár, Menyhért, Boldizsár!

 

Szerecsen, indus, perzsa, mind csodálja

A Kisdedet, ki a jövő királya

S a csillagot, mely homlokán ragyog.

 

Ô édes, kedves. Bájolón gagyog

S egy pintyőkét néz, mely szent szeliden

A Szűz Mária vállán megpihen…

2019.12.28.

Cammogva lép, szelet köhög

s reszketve rázza vén fejét,

amelyről hulló hajaként repül,

száll a hó szerteszét.

 

Olykor megáll és nézi

a rőzsegyűjtő szegényeket

s ő őrzi csillaggal ama

jászolban alvó kisdedet….

 

Zörgőkarú fák sorfala

köszönti őt, amerre jár

s háta mögött jégfogait

csattogtatja már Január!

2019.12.24.
Betlehem kis falujába, Karácsonykor éjféltájba,
Fiú Isten ember lett, mint kisgyermek született.
Őt nevezték Jézuskának, édesanyját Máriának,
Kit pólyába takarva lefektették jászolba.
Az angyalok fenn az égbe, mennyei nagy fényességbe,
Zengették az éneket, Jézuskához siettek.
Pásztorok a falu mellett, báránykákat legeltettek.
Hallották az éneket, Jézuskához siettek.
Megtalálták a jászolban, Jézuskát az istállóban.
Mellette volt Mária, körülötte glória.
Áhítatozva letérdeltek, kis Jézuska jászla mellett,
És őt szívből imádták, mennynek-földnek Királyát.
Imádták a kis Jézuskát, köszöntötték Szűz Máriát.
Ajándékot adtak át, aranyat, tömjént, mirhát.
Azután meg Napkeletről, ragyogó szép csillag tűnt föl, 
És elindult Nyugatra, három király utána.
Jézust sokan nem szerették, a rossz emberek üldözték.
És egy éjjel elfogták, Pilátushoz hurcolták.
Elítélték kínhalálra, megfeszíték keresztfára.
Ott halt meg sok kín után, Nagypénteken délután.
Levették a keresztfáról, sírt csináltak kősziklából,
Testét oda helyezték, és katonák őrizték.
De csak három nap maradt ott, harmad napra feltámadott.
Végre negyven nap múlva, mennyországba ment vissza.
És leküldte a Szentlelket, ki megszentel minden lelket.
Pünkösd napján küldte le, és itt marad örökre.
Én így ismerem.
(Mezőkeszüi kántálás)

Ezeket a cikkeket olvastad már?