2017.09.16.

A szent házasságról szól majd e beszéd,
Jól megjegyezzék az elejét és a végét.

Az Isten mikor Ádámot mikor teremtette
Mindjárt Évát is mellé helyezte,
Nem jó ha az ember mindig egyedül van,
Azért kell hát élnünk szent házasságban.

Csakhogy ahol teljes egyetértés nincsen,
Azt a házasságot megverte az Isten,
Ha a férj garázda iszákos,
Szegény feleséget megverte a balsors.

De ha a nő zsémbes, egész nap kelepel,
Szegény férj nyugalmát vitte el az Isten,
Ha egyik se hajlik az okos szóra,
Akkor a házasság nem vezethet jóra!

Ne vesszenek össze minden csekélységen,
Éljenek inkább csendben, békességben,
Csak ezt elmondani volt most a szándékom,
Azért hát beszédem ezért most bezárom.

Címkék: vers, Vőfély
2016.10.01.

Megenyhült a lég, vidul a határ,
S te újra itt vagy, jó gólyamadár!
Az ócska fészket megigazgatod,
Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod.

Csak vissza, vissza! meg ne csaljanak
Csalárd napsugár és síró patak;
Csak vissza, vissza! nincs itt kikelet,
Az élet fagyva van, s megdermedett.

Ne járj a mezőn, temető van ott;
Ne menj a tóra, vértől áradott;
Toronytetőkön nézvén nyughelyet,
Tüzes üszökbe léphetsz, úgy lehet.

Házamról jobb, ha elhurcolkodol,
De melyiken tudsz fészket rakni, hol
Kétségbeesést ne hallanál alól,
S nem félhetnél az ég villámitól?

Csak vissza, vissza! dél szigetje vár;
Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.
Neked két hazát adott végzeted;
Nekünk csak egy volt! az is elveszett!

Repülj, repülj! és délen valahol
A bujdosókkal ha találkozol:
Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...!

Sokra sír, sokra vak börtön borul,
Kik élünk, járunk búsan, szótlanul;
Van aki felkél, és sírván, megyen
Új hont keresni túl a tengeren.

A menyasszony meddőségért eped,
Szüle nem zokog holt magzat felett,
A vén lelke örömmel eltelik,
Hogy nem kell élni már sok ideig.

Beszéld el, ah! hogy ... gyalázat reánk!
Nem elég, hogy mint tölgy, kivágatánk:
A kidült fában őrlő szú lakik...
A honfi honfira vádaskodik.

Testvért testvér, apát fiú elad...
Mégis, ne szóljon erről ajakad,
Nehogy ki távol sír e nemzeten:
Megutálni is kénytelen legyen!

Tompa Mihály

Címkék: tompa mihály, vers
2016.03.26.

S ha kiszakad ajkam, akkor is,

e vad, vad március évadán,

izgatva bellül az izgatott

fákkal, a harci márciusi

inni való

sós, vérizü széltől részegen,

a felleg alatt,

sodrában a szörnyü malomnak:

 

ha szétszakad ajkam, akkor is,

ha vérbe lábbad a dallal és

magam sem hallva a nagy Malom

zugásán át, dalomnak izét

a kinnak izén

tudnám csak érzeni, akkor is

- mennyi a vér! -

szakadjon a véres ének!

 

Van most dicsérni hősöket, Istenem!

van óriások vak diadalmait

zengeni, gépeket, ádáz

munkára hülni borogatott

ágyuk izzó torkait:

de nem győzelmi ének az énekem,

érctalpait a tipró diadalnak

nem tisztelem én,

sem az önkény pokoli malmát:

 

mert rejtek élet száz szele, március

friss vérizgalma nem türi géphalált

zengeni, malmokat; inkább

szerelmet, embert, életeket,

meg nem alvadt fürge vért:

s ha ajkam ronggyá szétszakad, akkor is

ez inni való sós vérizü szélben,

a felleg alatt,

sodrában a szörnyü Malomnak,

 

mely trónokat őröl, nemzeteket,

százados korlátokat

roppantva tör szét, érczabolát,

multak acél hiteit,

s lélekkel a testet, dupla halál

vércafatává

morzsolva a szüz Hold arcába köpi

s egy nemzedéket egy kerék-

forgása lejárat:

 

én mégsem a gépet énekelem

márciusba, most mikor

a levegőn, a szél erején

érzeni nedves izét

vérünk nedvének, drága magyar

vér italának:

nekem mikor ittam e sós levegőt,

kisebzett szájam és a szók

most fájnak e szájnak:

 

de ha szétszakad ajkam, akkor is,

magyar dal március évadán,

szélnek tör a véres ének!

Én nem a győztest énekelem,

nem a nép-gépet, a vak hőst,

kinek minden lépése halál,

tekintetétől ájul a szó,

kéznyomása szolgaság,

hanem azt, aki lesz, akárki,

ki először mondja ki azt a szót,

ki először el meri mondani,

kiáltani, bátor, bátor,

azt a varázsszót, százezerek

várta lélekzetadó szent

embermegváltó, visszaadó,

nemzetmegmentő, kapunyitó,

szabadító drága szót,

hogy elég! hogy elég! elég volt!

 

hogy béke! béke!

béke! béke már!

Legyen vége már!

Aki alszik, aludjon,

aki él az éljen,

a szegény hős pihenjen,

szegény nép reméljen.

Szóljanak a harangok,

szóljon allelujja!

mire jön uj március,

viruljunk ki ujra!

egyik rész a munkára,

másik temetésre

adjon Isten bort, buzát,

bort a feledésre!

 

Ó béke! béke!

legyen béke már!

Legyen vége már!

Aki halott, megbocsát,

ragyog az ég sátra,

Testvérek, ha tul leszünk,

sohse nézünk hátra!

Ki a bünös, ne kérdjük,

ültessünk virágot,

szeressük és megértsük

az egész világot:

egyik rész a munkára,

másik temetésre:

adjon Isten bort, buzát,

bort a feledésre!

Babits Mihály - Húsvét előtt

Címkék: vers
2016.03.19.

Mire várunk, tolongva mind a fórumon?”

Hogy végre ma a barbárok betörjenek.

„A szenátus mért ily tétlen s tanácstalan?
Miért nem ülnek törvényt a szenátorok”

Mert várják, hogy a barbárok betörjenek.
Mily törvényt hoznának még a szenátorok?
Majd hoznak a barbárok, csak betörjenek.

„Mért kelt fel császárunk ma ily korán, s miért
ült ki a legfelső városkapu elé
trónjára, koronával, ünnepélyesen?”

Mert várja, hogy a barbárok betörjenek.
S a császár méltóképp készül fogadni fő
emberüket. Külön pergament íratott,
hogy átnyújtsa neki, dicső címekkel és
jelzőkkel is kicirkalmazta ékesen.

„Miért jő két konzulunk s a prétorok vörös
hímzett tógában, melyben ünnepen szokás?
Mért díszítik őket ametiszt-karkötők,
és szikrázó smaragd-gyűrűk az ujjukat?

Miért vették ma éppen arany és ezüst
művekkel gazdagon mintázott botjukat?”

Mert várják, hogy a barbárok betörjenek,
és a barbárt az ilyesmi elbűvöli.

„Mért nem gyűltek össze a tisztes rétorok,
hogy szóljanak s elmondják, ami lelkünkön?”

Mert várják, hogy a barbárok betörjenek,
s a barbárokat untatják a szép szavak.

„De mért egyszerre ez a zűrzavar, ez a
felbolydulás? (Milyen sötét lett minden arc!)
Mért néptelenednek el utcák és terek,
s mért siet ki-ki otthonába komoran?”

Mert éj lett, és a barbárok nem jöttek el.
S futárok érkeztek a limesek felől,
jelentve, hogy barbárok többé nincsenek.

„S most - vajon barbárok nélkül mi lesz velünk?
Ők mégiscsak megoldás voltak valahogy…”

Konsztantinosz Kavafisz: Barbárokra várva

[Somlyó György fordítása] 

[Lyra Mundi - Kavafisz versei, Európa Könyvkiadó Bp. 1975]

Címkék: vers
2016.01.09.

Ne sírj, törüld le omló könnyedet,
Kell, hogy vidám légy s én is az legyek;
Búsulni, sírni nem szabad nekünk, -
Két tilalomfa: két szép gyermekünk.

Nézd: mind a kettő ránk les, ránk figyel
Tűnődő lelke bús sejtelmivel;
Ily sejtéssel ha szívük megtelik, 
Gyászos teherré lesz a lét nekik...

Ragyogjon rájuk fényes, szép világ,
Hogy meg ne kérdjék, miért is élni hát?
Óh mert, lásd, erre nem felelhetünk...  

Ne sírj, mert tiltja két szép gyermekünk!

magyar-vers.hu

Ezeket a cikkeket olvastad már?