2016.07.30.

Kapuban állva, kisfiu, mezítláb,

piszkál lábujjal százlábut, gilisztát;

hosszan bámul pókhálót, hangyajárást,

hogy könnyebbé bűvölje azt a várást… 
 

És végre csengő, áldott kis-harangszó,

megváltón s meg-megszázszorozva hangzó,

hogy elfeledkezik minden bajáról!

Mert a Kollégjum kapuja kitárul,

s az utca végén, fölnyesett,

nyakigláb akácok alján ott-terem,

akit várt, és jön-jön, hosszú léptekkel sietve,

hóna alatt száz dolgozat-füzettel.

 
Olyan nagy már, az árnyékból kibomlón,

mint egy órjás, tán ő maga a templom;

elől keskenyre gyűrt vadászkalapja

magasabb, mint a nagy torony sisakja –

És elborítja, mint valami felleg:

mily pöttöm ő roppant alakja mellett!

S most lehajol s félkarral ölbekapja:

az Isten, olyan erős az Apja.

2016.07.23.

Az “Igazit” keresed?
Én is azt kerestem sokáig,
s mikor megtaláltam, rájöttem, hogy hiba volt…
Most már az “Igazat” keresem…
Mert az “Igazi” szárnyakat ad, s aztán letépi rólad, az “Igaz” odaadja a sajátját, ha zuhanni kezdesz… Az “Igazi” megcsókolja a kezed, az “Igaz” megfogja… Az “Igazi” álmodik veled, az “Igaz” virraszt melletted…
Az “Igaziba” belehalsz, az “Igaz” meghal érted, ha kell…
Ha kérhetnék az Istentől magam számára valami szépet és nagyot, azt kérném, hogy adjon nekem is egy egyszerű kicsi házat, négy szobával, vadszőlős tornáccal, öreg körtefával. Mohos legyen a teteje, s olyan kicsi legyen, hogy ne férjen el benne izgalom, perpatvar, békétlenség. Csak én s az, akit szeretek…”

2016.07.16.

A költözés, akár a vers: kockázatos.

Légy alázatos, ha útra kélsz, ha
versbe fogsz, s ha még szerelembe is,
hasznod ne nézd, csak rakd a lábad.

Szét azért mindent ne verj. Élés-
kamra hűsére láss, és olyan oázisra is,
mely lehet, hogy nincs, de remélhető.
Romokat ne gyárts. Lépj, ne üss.

Ne ölj, ha elnémulnál a rémülettől,
mert logikus, hogy a “Mi lesz?”
kérdéséből a merő űr mereng reád.
Csak tűrt lehetsz, ha tűrsz. Ne dőlj

el és ne dőlj be káprázatoknak,
bár “fizetni kell majd mindenért”,
az élet mégse üzlet, angyalhad
ügyeli sorsod, míg szeretni tudsz.

Ha fogyna a jövő? Legutolsó
falatjaidat hosszan rágicsáld,
s lesz erőd lenni tovább: jutsz
majd új falathoz, másik jövőben.

Régi házad add át. Kívánj
minden jót annak, aki ott él
tovább, hol te kezdtél bele
a bukásba, a megdicsőülésbe.

Jobb, ha nem költözöl. Jobb
ha örökké ugyanott élsz, ha
ugyanazokat szereted, kiket
most is ugyanúgy szeretsz.

De válaszd önként utad, ha.

2016.07.09.

I.

Réges-régen történt, néhány ezer éve,
hazatért a magyar a Kárpát-medencébe.
Székelyek, avarok mind előtte jártak,
idegen tengerben támaszt nem találtak.
Árpád volt a vezér, a bölcs Álmos fia,
egymásra lelt népét Pusztaszerre hívta.

Gyűltek a küldöttek messziről, közelről,
jöttek bölcselkedni jövőről, jelenről.
Egy nyelvet beszéltek, dacos, magyar nyelvet,
közös gyökerüknek mindenki örvendett.
Nemzetfők és horkák gyulát választottak,
új haza rendjéért törvényeket hoztak.

Vérszerződés elvén országrészt osztottak,
érvényt szerezve így a törzsi jogoknak.
Végül hálát adtak égi Istenüknek,
hogy ősi földjükön hazát teremthettek.
Egységet sugárzott Pusztaszernek lángja,
oly módon, ahogy azt Árpád is kívánta.

II.
Bátor nép a magyar, lóra termett fajta,
ellént nyergéből messziről nyilazta.
Volt, aki e népben szövetségest látott,
véle győztessé vált, s biztos trónra hágott.
Szép Bajorországgal szövetség jött létre,
ám Álmosnak fiát nem csalhatták lépre.

Arnulffal kötötte, utódja felmondta,
jó szomszédi viszonyt a bajor megunta.
Magyar a szomszéddal itt-ott összecsapott,
harci sikerekhez a germán nem jutott.
Gyermek Lajos volt az ellenség "királya",
ki Kurszánt fogadta béketárgyalásra.

Gyulának választott, népe alvezére,
bátran ment tárgyalni, nem látszott, hogy félne.
Aljas gyermek Lajos Kurszánt megölette,
kísérői testét mellé temettette.
Kezed véres, Lajos! - lelkeden bűn szárad,
magyarok szájáéból feléd átok árad.

Honfoglaló magyart izzó gyűlölettel
megtámadta Lajos, óriás sereggel.
Pozsonynál csatázott Árpád vezér s népe,
hogy hazát veszíthet, nem jutott eszébe.
Százezer fős haddal jöttek ellenébe,
nyílhegytől kiserkent zsoldosaik vére.

Felényi sereggel Árpád győzni tudott,
s ezzel hős népének fényes jövőt nyitott.
Zsákmányleső horda keze üres maradt,
vesztes rabló módján, haza gyalog szaladt.
Elöl futott Lajos Passau váráig,
s a magyar hon kitágult Enns folyó partjáig.

Vérzett a magyar is szép hazája földjén,
bajor sebet ütött fejedelmük testén.
Ki e szép hazáért fehér lovát adta,
Árpád vezér lelke felszállt a magasba.
Fehér lovát, lelkét mindazt, ami drága
példásan helyezte népe oltárára.

Zsámbék, 2002. augusztus 20.

2016.07.02.

Névnapja és születés napja is híján egybeesik. Versével köszöntjük Tolnai Ottót!

 

van amikor a kertisöprű teljesen elkopik

csutak se
semmi
ráaádásul még a nyelében is eltöredeznek a szálak
akkor szeretek söprögetni vele
akkor az én söprűm
az én kertisöprűm
akkor lehet vele elkezdeni söprögetni
söprögetni a semmivel a semmi kertjét
na most teljesen elkopott
minden egyes szála eltörött
de nem söprögethetek
mert most meghalok
éppen most halok meg
éppen most kell meghalnom
valahogy így jött ki
mindenkinek másképpen jön ki
nekem így jött ki
hogy most kell meghalnom
amikor éppen elkopott
eltörött a kertisöprű
még hallom mondják meghalt
mekkora kő zuhant le a mama szívéről
ez tetszik, hogy kőnek neveznek
hatalmas kőhöz hasonlítanak
ez tényleg tetszik
én kő
hatalmas kő
erre sosem gondoltam
pedig jó lett volna
hányszor jó lett volna ilyesmire gondolni
én mindig csak a kertisöprűre gondoltam
meg a tata katonatükrire
amit bekentem szarral
de arra sosem
hogy kő
hogy én kő
hogy én hatalmas kő
milyen szép is ez
az isten is így beszélhet
kő kő kő kő kő kő kő kő kő
milyen szép is ez kő kő kő
egy hatalmas kő ami legurul
ami szépen alágördül valami vörös dombról
valami halkan doboló véres dombról
egye fene a kertisöprűt katonatükröt
alágördül dübörögve
alágördül dübörögve valami halkan doboló
véres dombról

 

2016.06.25.


Egy fű volt...

Ti nem ismertek engemet,
ti nem néztek, csak jobbra, balra.
A lényeg egy fűben pihen,
egy fűszálban van eltakarva.

Egy halk füvet tartottam én
a véghetetlen naplementben.
Ti gyilkosnak lármáztatok...
Pedig csak egy fű volt kezemben.

2016.06.18.

 

a sír NIncs sehol 
a sír a gyilkosok 
a test se I T T NIncs sehol 
a test se O T T 
a csont a gyilkosok NIncs sehol 
a csont 
(p. s.) 
egyszer majd el kell temetNI 
és nekünk nem szabad feledNI 
a gyilkosokat néven nevezNI!

2016.06.11.

A nyár az én szerelmem, érte égek,
halálthozó csókjára szomjazom,
erdőket áldozok szilaj tüzének,
bár ajkam is hervadna el azon.

Görnyedve várom télen a szobámba,
a tűz körül álmodva csüggeteg,
lángóceánját képzeletbe látva,
mely semmivé hamvasztja a telet.

S ha lángszerelme sápadt őszbe vénül
s zöld pártadísze hullong a fejérül,
virrasztom árva, bús menyasszonyom.

Zokogva már hülő keblére fekszem
s elsírva ottan legnagyobb szerelmem,
sápadt, aszú haját megcsókolom...

2016.06.04.

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége, 
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke! 
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret! 
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett! 

Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel, 
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel, 
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk, 
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk! 

Majd nemes haraggal rohanunk előre, 
Vérkeresztet festünk majd a határkőre 
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! - 
Szembeszállunk mi a poklok kapuival! 

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár, 
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ 
Teljes egészében, mint nem is oly régen 
És csillagunk ismét tündöklik az égen. 

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk, 
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk! 
Felhatol az égig haragos szózatunk: 
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk. 

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem, 
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen! 
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át: 
Nem engedjük soha! soha Árpád honát! 

(1922 első fele)

 

2016.05.28.

... Mindenki tátotta a száját, mert hiszen ilyeneket csak azok szoktak mondani, akik a porban játszanak még. Kerek szemekkel nézték Lőrincet, hogy erre ugyan bizony mi lehet a válasz. De a fiú csak nevetgélt, mintha a versikének nem lett volna semmi tövise; de aztán egy cseltevéssel azt mondta, hogy ne kerülgessék egymást, se azt a félénk kicsi őzikét.

 - Én nem félek! - libbent meg Orsolya. 

Mint egy hirtelen lángocska, mely belévilágít az eddigi homályba, olyan volt a hangja. A szájára is tette rögvest a kezét, hogy ő nem szólt semmit; ó, dehogy szólt! Hiszen nem ama őzike ő, akit kerülgetnek a vadászok; s nem is az a kislány, aki zöld gyümölcsre vágyik. Hanem Timóti Orsolya, senki más.

Csend lett.

 - No, mondjad, Lőrinc! - szólt Timóti.

 - Hát én csak azt akartam mondani - folytatta is a fiú -, hogy ne kerülgessük, amit gondolunk, hanem viduljunk azzal, hogy találós kérdéseket mondunk. Én ugyan szegényes vagyok az ilyen elmejátékban, de azért elsőnek kérdeznék valamit.

 - Nocsak! - biztatta a gazda.

 - Ha Kristóf bátyám is akarja - mondta Lőrinc.

 - Nem bátyád, de mondjad! - szólott Kristóf.

 Lőrinc megjártatta a szemét, majd a figyelem közepén így szólt:

 - Krisztusnak indult, de aztán vizitába ment. Mi az?

 Timóti elnevette magát, s örömiben nagyot csapott a térdére.

 - Hát maga tudja? - kérdezte a felesége.

 - Tudom.

 - Hát mondja akkor!

 - Kri... Kri... - nevetett Timóti. - De aztán vizitába jött, ide hozzánk. Nem érted?!

 - Stóf... Stóf... - segített Orsolya.

 - Most sem érted? - düledezett Timóti, mire az asszony, mintha megsúgta volna neki a Szentlélek, Kristófra meresztette a szemét, majd összecsapta a két kezét, s nagy fohásszal így szólt:

 - Jézusom, hát Kristóf!

 Abban a percben elöntötte őket a kacagás hulláma, valamennyit. Ültükben úgy düledeztek, hogy a hullámba magukkal rántották magát Kristófot is, aki mérgiben-e, vagy csakugyan a sodrás alatt, de a kacagásban túltett mindegyiken.

 Aztán megnyugodtak.

 S miközben a szemüket törölgették, Lőrinc felállt, s további jó mulatságot kívánván, okosan elment.

 S majd Kristóf is el.

 A Timóti család kövér lélekkel nyugovóra tért, s Orsolya álmában nyújtogatta a nyakát, a zsenge zöld után. A hold is jóllakott lassan az aprócska felhőkkel, s nyugtára ment.

Ezeket a cikkeket olvastad már?