2016.09.03.

Itt járt a háború!
Romokat nem hagyott,
csak elvitte a lovakat
meg a zabot.

Itt járt a háború!
Hámot, szekeret rekvirált,
és elvitte a férfiak
javát.

Dalolva mentek, mint akik
a háborút nagyon szeretik.

Bokréta volt a puskacsőben,
sírtak az asszonyok,
és pram-pa-pam, de szépen
peregtek a dobok.

Itt járt a háború!
Fekete pántlikás
vőfély kopogtatott,
nyomában jött a gyász.

És hiába fohászkodott,
vasárnaponként a kegyes
éghez, a jó öreg
tiszteletes:

a sok ló és szekér,
nem talált már haza,
és nem a férfiak
java.

A puskacsőben hervadt
bokréta-szuronyok;
a legtöbbjükre - mondják -
hant is alig jutott.

Itt járt a háború! -
Mankóval jött a béke,
és csöndesen leült
a házak küszöbére.

Elsajnálták a lovakat.
Elsiratták a holtakat.

A bénák beletörődtek,
hogy most már így kell élni;
a gyerekből, mert kellett,
korábban válott férfi.

Itt járt a háború!
Romokat nem hagyott,
csak elvitte a lovakat
meg a zabot...

Itt járt a háború!
Itt járt, még mindig itt van:
anyák, anyókák viselik
életfogytiglan.

1960

2016.08.27.

olyan fekete a világ, 
mint a kibérlett lelkiismeret
                                 (P. S.)

Sokat köszönhetek nekik 
nagyon sokat 
mikor kihajózom ebből a versből 
vers visszagondol rájuk 
azokért a kötélhágcsókért 
amiken egyre följebb... 
hogy belássam pásztázhassam 
a tengernyi hazugságot 
félelmet gyávaságot etc. 
és azért a csókért 
is sokat köszönhetek 
amivel búcsúztak 
de megjelöltek 
föladtak a tengeri helytartónak 
szélben áll ez a vers 
             és szemben 
tengerrel szárazfölddel 
édes barátaim 
a szélnél is gyorsabban felejtsetek 
nyilvánvalóan kihajózom 
egy kikötőből 
maradjon veletek a lemondás 
és a szüntelen várakozás

(1985. III.)

2016.08.20.

Ó, Szent István, dicsértessél,
menny- és földön tiszteltessél,
de főképpen nálunk ma,
mint országunk istápja!

Kérünk, mint apostolunkat
és az első királyunkat,
Szent István, nézz mennyből le
a szép magyar népekre!

Sok sánta vette járását,
sok vak nyerte meg látását.
Némák kezdtek szólani,
siketek es hallani.

Kérünk, mint apostolunkat
és az első királyunkat,
Szent István, nézz mennyből le
a szép magyar népedre!

2016.08.13.

Indulsz. A mozdony sürget már dohogva
és a tavaszba messze-fut veled.
Ne vidd a vádat és a bút magaddal,
hogy hűvös szóval megsértettelek.

Vers vagy te is. Ezért van harc közöttünk.
Rég vívom érted a művész-tusát.
Ki a hibás, ha túlságos közelből
nem hallom lelked tiszta ritmusát?

Ki a hibás, ha néha feltolulva
egy kusza hang harmóniádba tép,
és gúnnyal int szivárványos magasban
a büszke, győzhetetlen eszme-kép?

Vers vagy te is. A harcban meg nem érzed,
hogy míg hozzád ér, bennem fáj a gáncs.
A fájó gáncs nem céltalan civódás,
s kedves, nem ok, hogy érte visszabánts...
 
Már távolodsz. A gép repít robogva.
Nem is tudod, hogy most lettél enyém.
Varázs-ütésre dallamod kiépül,
s zengő egész vagy, zengő költemény.

2016.08.06.

Létem ha végleg lemerült
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezõvé a szikla-
csípõket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verõereket?
S dúl hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

2016.07.30.

Kapuban állva, kisfiu, mezítláb,

piszkál lábujjal százlábut, gilisztát;

hosszan bámul pókhálót, hangyajárást,

hogy könnyebbé bűvölje azt a várást… 
 

És végre csengő, áldott kis-harangszó,

megváltón s meg-megszázszorozva hangzó,

hogy elfeledkezik minden bajáról!

Mert a Kollégjum kapuja kitárul,

s az utca végén, fölnyesett,

nyakigláb akácok alján ott-terem,

akit várt, és jön-jön, hosszú léptekkel sietve,

hóna alatt száz dolgozat-füzettel.

 
Olyan nagy már, az árnyékból kibomlón,

mint egy órjás, tán ő maga a templom;

elől keskenyre gyűrt vadászkalapja

magasabb, mint a nagy torony sisakja –

És elborítja, mint valami felleg:

mily pöttöm ő roppant alakja mellett!

S most lehajol s félkarral ölbekapja:

az Isten, olyan erős az Apja.

2016.07.23.

Az “Igazit” keresed?
Én is azt kerestem sokáig,
s mikor megtaláltam, rájöttem, hogy hiba volt…
Most már az “Igazat” keresem…
Mert az “Igazi” szárnyakat ad, s aztán letépi rólad, az “Igaz” odaadja a sajátját, ha zuhanni kezdesz… Az “Igazi” megcsókolja a kezed, az “Igaz” megfogja… Az “Igazi” álmodik veled, az “Igaz” virraszt melletted…
Az “Igaziba” belehalsz, az “Igaz” meghal érted, ha kell…
Ha kérhetnék az Istentől magam számára valami szépet és nagyot, azt kérném, hogy adjon nekem is egy egyszerű kicsi házat, négy szobával, vadszőlős tornáccal, öreg körtefával. Mohos legyen a teteje, s olyan kicsi legyen, hogy ne férjen el benne izgalom, perpatvar, békétlenség. Csak én s az, akit szeretek…”

2016.07.16.

A költözés, akár a vers: kockázatos.

Légy alázatos, ha útra kélsz, ha
versbe fogsz, s ha még szerelembe is,
hasznod ne nézd, csak rakd a lábad.

Szét azért mindent ne verj. Élés-
kamra hűsére láss, és olyan oázisra is,
mely lehet, hogy nincs, de remélhető.
Romokat ne gyárts. Lépj, ne üss.

Ne ölj, ha elnémulnál a rémülettől,
mert logikus, hogy a “Mi lesz?”
kérdéséből a merő űr mereng reád.
Csak tűrt lehetsz, ha tűrsz. Ne dőlj

el és ne dőlj be káprázatoknak,
bár “fizetni kell majd mindenért”,
az élet mégse üzlet, angyalhad
ügyeli sorsod, míg szeretni tudsz.

Ha fogyna a jövő? Legutolsó
falatjaidat hosszan rágicsáld,
s lesz erőd lenni tovább: jutsz
majd új falathoz, másik jövőben.

Régi házad add át. Kívánj
minden jót annak, aki ott él
tovább, hol te kezdtél bele
a bukásba, a megdicsőülésbe.

Jobb, ha nem költözöl. Jobb
ha örökké ugyanott élsz, ha
ugyanazokat szereted, kiket
most is ugyanúgy szeretsz.

De válaszd önként utad, ha.

2016.07.09.

I.

Réges-régen történt, néhány ezer éve,
hazatért a magyar a Kárpát-medencébe.
Székelyek, avarok mind előtte jártak,
idegen tengerben támaszt nem találtak.
Árpád volt a vezér, a bölcs Álmos fia,
egymásra lelt népét Pusztaszerre hívta.

Gyűltek a küldöttek messziről, közelről,
jöttek bölcselkedni jövőről, jelenről.
Egy nyelvet beszéltek, dacos, magyar nyelvet,
közös gyökerüknek mindenki örvendett.
Nemzetfők és horkák gyulát választottak,
új haza rendjéért törvényeket hoztak.

Vérszerződés elvén országrészt osztottak,
érvényt szerezve így a törzsi jogoknak.
Végül hálát adtak égi Istenüknek,
hogy ősi földjükön hazát teremthettek.
Egységet sugárzott Pusztaszernek lángja,
oly módon, ahogy azt Árpád is kívánta.

II.
Bátor nép a magyar, lóra termett fajta,
ellént nyergéből messziről nyilazta.
Volt, aki e népben szövetségest látott,
véle győztessé vált, s biztos trónra hágott.
Szép Bajorországgal szövetség jött létre,
ám Álmosnak fiát nem csalhatták lépre.

Arnulffal kötötte, utódja felmondta,
jó szomszédi viszonyt a bajor megunta.
Magyar a szomszéddal itt-ott összecsapott,
harci sikerekhez a germán nem jutott.
Gyermek Lajos volt az ellenség "királya",
ki Kurszánt fogadta béketárgyalásra.

Gyulának választott, népe alvezére,
bátran ment tárgyalni, nem látszott, hogy félne.
Aljas gyermek Lajos Kurszánt megölette,
kísérői testét mellé temettette.
Kezed véres, Lajos! - lelkeden bűn szárad,
magyarok szájáéból feléd átok árad.

Honfoglaló magyart izzó gyűlölettel
megtámadta Lajos, óriás sereggel.
Pozsonynál csatázott Árpád vezér s népe,
hogy hazát veszíthet, nem jutott eszébe.
Százezer fős haddal jöttek ellenébe,
nyílhegytől kiserkent zsoldosaik vére.

Felényi sereggel Árpád győzni tudott,
s ezzel hős népének fényes jövőt nyitott.
Zsákmányleső horda keze üres maradt,
vesztes rabló módján, haza gyalog szaladt.
Elöl futott Lajos Passau váráig,
s a magyar hon kitágult Enns folyó partjáig.

Vérzett a magyar is szép hazája földjén,
bajor sebet ütött fejedelmük testén.
Ki e szép hazáért fehér lovát adta,
Árpád vezér lelke felszállt a magasba.
Fehér lovát, lelkét mindazt, ami drága
példásan helyezte népe oltárára.

Zsámbék, 2002. augusztus 20.

2016.07.02.

Névnapja és születés napja is híján egybeesik. Versével köszöntjük Tolnai Ottót!

 

van amikor a kertisöprű teljesen elkopik

csutak se
semmi
ráaádásul még a nyelében is eltöredeznek a szálak
akkor szeretek söprögetni vele
akkor az én söprűm
az én kertisöprűm
akkor lehet vele elkezdeni söprögetni
söprögetni a semmivel a semmi kertjét
na most teljesen elkopott
minden egyes szála eltörött
de nem söprögethetek
mert most meghalok
éppen most halok meg
éppen most kell meghalnom
valahogy így jött ki
mindenkinek másképpen jön ki
nekem így jött ki
hogy most kell meghalnom
amikor éppen elkopott
eltörött a kertisöprű
még hallom mondják meghalt
mekkora kő zuhant le a mama szívéről
ez tetszik, hogy kőnek neveznek
hatalmas kőhöz hasonlítanak
ez tényleg tetszik
én kő
hatalmas kő
erre sosem gondoltam
pedig jó lett volna
hányszor jó lett volna ilyesmire gondolni
én mindig csak a kertisöprűre gondoltam
meg a tata katonatükrire
amit bekentem szarral
de arra sosem
hogy kő
hogy én kő
hogy én hatalmas kő
milyen szép is ez
az isten is így beszélhet
kő kő kő kő kő kő kő kő kő
milyen szép is ez kő kő kő
egy hatalmas kő ami legurul
ami szépen alágördül valami vörös dombról
valami halkan doboló véres dombról
egye fene a kertisöprűt katonatükröt
alágördül dübörögve
alágördül dübörögve valami halkan doboló
véres dombról

 

Ezeket a cikkeket olvastad már?