2017.01.21.

Vagy félezernyi dalt megírtam
s e szót: magyar,
még le nem írtam.
Csábított minden idegen bozót,
minden szerelmet bujtató liget.
Ó, mily hályog borult szememre,
hogy meg nem láttalak,
te elhagyott, te bús, kopár sziget,
magyar sziget a népek Óceánján!
Mily ólom ömlött álmodó fülembe,
hogy nem hatolt belé
a vad hullámverés morzsoló harsogása,
a morzsolódó kis sziget keserű mormogása.
Jaj, mindenből csak vád fakad:
miért kímélted az erőt,
miért kímélted válladat,
miért nem vertél sziklatöltést,
erős, nagy védőgátakat?
Elhagytam koldus, tékozló apámat
s aranyat ástam, én gonosz fiú!
Mily szent vagy te, koldusság
s te sárarany, te szépség, mily hiú!
Koldusapám visszafogadsz-e,
bedőlt viskódban helyet adsz-e,
ha most lábadhoz borulok
s eléd öntöm minden dalom
s férges rongyaid csókkal illetem
s üszkös sebeid tisztára nyalom?
Nagy, éjsötét átkot mondok magamra,
verset, mely nem zenél,
csak felhörög,
eget-nyitó, poklot-nyitó
átkot, hogy zúgjon, mint a szél,
bőgjön, mint megtépett-szakállú vén zsidó
zsoltáros jajgatása
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága! 

2017.01.14.

 

A téli éjbe száz csillag ragyog,

De ezek nem azok a csillagok,

A fényük búsan ég az éjszakában,

Én egykor más csillagok alatt álltam.

 

A sóhaj száll, s a szél vele sóhajt,

Egy mindig fájó régi, régi dalt.

Az emlék zörget szívem ajtaján,

A doni széllel sír az én Anyám.

 

Az álom gyakran játszik itt velem,

És merengek a hazug fényeken,

Hogy mikor nézhetek a két szemedbe

Ezen sóvárgok mindig éjjelente.

 

A sóhaj száll, s a szél vele sóhajt,

Egy mindig fájó régi, régi dalt,

Arcomba vág a hideg doni szél,

És együtt sírunk, Isten tudja, miért?

Füleki József, zászlós, II. magyar hadsereg, 1942

2017.01.07.

Jövének távol, boldog Napkeletről 
Három királyok, híres mágusok, 
Mert hírt hallottak a csodás Gyerekről, 
Kiről legenda és jóslat susog.

Ki született szegényen Betlehemben, 
Kit megöletne Heródes király 
S aranyat, tömjént, mirrhát lelkesedve 
Hoz néki Gáspár, Menyhért, Boldizsár!

Szerecsen, indus, perzsa, mind csodálja 
A Kisdedet, ki a jövő királya 
S a csillagot, mely homlokán ragyog.

Ô édes, kedves. Bájolón gagyog 
S egy pintyőkét néz, mely szent szeliden 
A Szűz Mária vállán megpihen… 

2016.12.31.

Kifelé az évnek a szekere rudja,
Pályáját a nap is csak robotban futja,
Csak azért jő fel, hogy a gondját kivesse,
Ahol a reggel van, ott a dél, az este.

Mehetsz, mehetsz jó év! amit hoztál, vidd el,
Megelégedtem már sovány böjteiddel;
Egy szó nem sok, azzal sem marasztlak téged:
Kivánok jó utat s jó egészséget. -

Mi örömet adtál? Mi emléket hagytál?
Annyit se nekem, mint a tavalyi naptár,
Mely hiába mondja; hogy: "csütörtök, péntek",
Ha egyszer ledobtam, belé sem tekintek.

Menj! hadd tudjalak a többi után sorba,
Legalább nem esett életemen csorba:
A kopár sivatag, hol nem látni zöldet,
Legalább nem hagyja lyukasan a földet.

2016.12.24.

Eső után a buja gombák 
S mint Florencban a májusi virágok, 
Úgy születnek szent garmadával 
Mostanában az új és új világok.

A Bibliának egy világa 
Milyen lassu, tétova kézzel készült 
S ma egy-egy új világ mily készen 
Ugrik ki terhes, tüzes emberészbül.

Bethlehem híres csillagának 
Híre maradt csak, se hamva, sem üszke, 
De ezernyi fényes csillagra 
Az ember-agy lobogóját kitűzte.

Az Élet egy elgondolása, 
Egy dal, melytől egy csúf óránk megszépült, 
Teremtés volt a lelkeinkben, 
Újra-újra egy-egy új világ épült.

Repülő, lármás gépmadárnak 
Istenkisértő, bátor, büszke szárnya 
Vallja: Emberé a teremtés 
S Isten csak egy megócskult koronája.

S mert halhatunk bármelyik percben 
S célunk mégis az örökkévalóság, 
Minden igaz ember ezért hős 
S az emberszívben van a legtöbb jóság.

Tömjénbűzös, gaz korszakokban, 
Mikor öltek, raboltak Krisztus-hitben: 
Akkor is az Emberben maradt meg 
Egyedül és legtisztábban az Isten.

S az emberszívben mind tisztábbak, 
Boldogabbak, kedvesebbek a lángok 
S miket teremt a vágyó ember, 
Egyre szebbek az új és új világok.

Egyre erősebb a nagy Szándék, 
Hogy az Istent ne szavakban vitassák, 
De adassék meg az Embernek 
Itt a Földön minden szépség, igazság.

Egyre többen hisszük és valljuk: 
Kenyér jár nekünk a ránk-dobált kőért 
S nem-magunkért mind többen küzdünk: 
A leendőkért, az ékes Jövőért.

Érezzük növekvő lelkünkben 
A Lehetetlent legyőző hatalmat 
S hogy egykor eggyé egyesülnek 
Az új világok, az új birodalmak.

Egy lesz majd millió világból, 
De ez az egy minden örömmel teljes 
S ez a szegény Siralom-Völgye 
Mindenkinek kedves, jó lakóhely lesz.

Kik most élünk, mink is örüljünk, 
Bár utódinknak fog Mennyország jutni, 
Ez a miénk sziveink által, 
Bennünk ragyog, él, mert mi gondoltuk ki.

*

Karácsony van, Krisztusok járnak, 
Nagy hadakban és nagyranőtt Krisztusok, 
Zengjen a dalod, szent Forrongás 
S te nagy Egy-Világ, zengjen a himnuszod.

2016.12.17.

Oda­jut az em­ber végül
áll sze­mer­nyi áram nélkül
a szélvédőre pára csap
min­denütt iszap és la­tyak
va­la­mi talán el­du­gult
próbálná megint újr­agyújt
hagyná ki­csit még re­meg­ni
fülében máris se­reg­nyi
han­got hall hahó-hóhahót
nem tud­ja ki szólt szóta­golt
nem tud­ja ho­gyan vol­na jól
az em­ber végül el­ha­jol
érzi hogy va­la­mi elöl
szem­besüt ő hátradől
vágja a szél és szem­be­kap
számol­ja kat­tog ka­ta­katt

oda­jut az em­ber végül
áll sze­mer­nyi világ nélkül
körben sem­mi és setét ül
s ami­kor éppen men­ni vágy
ha­vaz ben­ne a nem­világ
a setét szu­rok körbe­kap
za­va­ros nyúlik és ra­gad
és már min­dent el­fe­led­ne
nagy fák úsznak vele szem­be
s min­den fának sok-sok árnya
s ha árnyának len­ne szárnya
repülne fel és meg­re­ked­ne
fönn fönn már a leg­le­gek­ben
hol egy ta­karó s egy párna
hol puhán zi­zeg­ve várja
s va­la­mi jó al­mos avar
mi el és be és le­ta­kar
s ott vol­na haj­na­li ötig

míg a drótot újrakötik
s mi­kor már világos min­den
azt várná hogy le­te­kint­sen
várná hogy lent a ma­da­rak
csi­vi­tel­nek a fák alatt
s egy-egy folyónak a partján
ki-ki­les­kelődve tarkán
lo­bog­jon fel újra a nap
s hogy a folyóból ki­ha­rap
egy-egy ka­nyarló part­szegély
hullámok­ban jöjjön a szél
s fentről jó cuk­roz­va rászór
a könnyű szegély­te­len zápor

2016.12.10.

Büszke magyar vagyok én, keleten nőtt törzsöke fámnak,
Nyúgoti ég forró kebelem nem tette hideggé;
Szép s nagy az, ami hevít; szerelemmel tölti be lelkem
Honni szokás és föld, örököm kard s ősi dicsőség.
Nyúgoszik az zöld lombjai közt a nemzeti béknek,
Ez ragyog újra midőn tele fénye dalomnak elönti,
S színe varázs súgáraiban szállítja fel ismét
Őseim árnyaikat, kik az őszkor napjait élték,
Kölcsey nemzetség, Ete hű maradéka, kit egykor
Don hullámi körűl, a Hét magyar eggyike, hős Ond,
Lángölelés zálogja gyanánt neje karjairól vőn.
Vígan laktanak ők rohanó Tisza partjai mellett,
S hol vadon árnyak alatt barnán viszi habjait a Túr,
Mígnem az elkomorúlt sorsnak nyila dúlva lecsattant
S könnypatak áradozott a bánatölelte teremben,
S áldozatát vérben fogadá vala boltja sötétén,
Elsiratott hamvak közt, a cégényi monostor...

Cseke, 1831. január 7.

2016.12.03.

Nem hivalgó, cifra páva 
Nem modern az én szivem. 
Egyszerűség lakik benne 
Mosolyogva szeliden. 

Egyszerű, de tiszta nóták 
Amiket én dalolok - 
Mert a szívem súgja őket, 
Nem is olyan nagy dolog. 

Úgy csicsereg az én szívem
Egyszerűen, szabadon, 
Mint a pintyőke madárka 
Fönt a lombos ágakon.

Ami a szívemen fekszik 
Azt dalolom, semmi mást: 
Legelő, kicsiny birkáktól 
Tanultam a versirást. 

Egyszerű és tiszta nóta, 
Gólyafészek, háztető - 
Nincsen benne semmi, ámde
Az legalább érthető. 

A jó Isten egyszerűnek 
Alkotta az eszemet, 
Nincsen abban nagy modernség
Csak szelídség, szeretet.

Kicsi kunyhó, szerető szív, 
Messze égbolt, tiszta, kék - 
Fulladjon meg Ady Endre 
Lehetőleg máma még.

2016.11.26.

Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a „Nincsen apám” versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

„Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” -
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj -

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!

2016.11.19.

láttam őket feketén, szőkén, vörösen, barnán
bozontos barna, vállukat verdeső sörényüket
a szikrázó fekete hajukból felszálló csillagokat
volt köztük hercegszőke, és királyvörös
ki tudná felsorolni annyi év után?
pókfonálgyönge kócosak és büszke Sámsonok
gondosan fodrászoltak és egérrágta hajúak
volt belőtt séró, jólnevelt hullámok
és öntörvényű üstök, cigánybarnák, gesztenyeszőkék
meg indiai olajoskékben játszadozók
nem láttam őket megőszülni
ahogy fel-feltünedezik az a pár szál bánatos fehér
aztán egyre mákosabb lesz a  halánték
ritkulnak  szürke, ezüst, sárgásfehér bozontok
a megtört tekintetek körül
néha találkozom velük a temetéseken
rég eltűnt ifjúságunk tanúit búcsúztatjuk
de én a régi hajjal látom őket
az ősz mögött látom a feketét, vörösesbarnát, szőkét
és ha a fiatalokra nézek
az ő arcuk körül is látom a majdani hószín fehéret

Ezeket a cikkeket olvastad már?