Csukás István - Istenke, vedd térdedre édesanyámat

Istenke, vedd térdedre édesanyámat, 
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt, 
ki adtál életet, adj neki most álmot, 
és mivel ígértél, szavadat kell állnod, 
mert ő mindig hitt és sose kételkedett, 
szájára suttogva vette a nevedet. 
Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen, 
s szemem gyönge hogy a semmibe tekintsen, 
hová a fény is csak úgy jut, hogy megtörve: 
helyettem nézzél be a mély sírgödörbe, 
próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb! 
Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod, 
amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel, 
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember, 
mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány, 
magadat operálod e földalatti ambulancián. 
Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod 
a semmiből a semmibe a létező világot, 
anyát és gyereket, az élőt s a holtat, 
s mert Te teremtetted, nem is káromolhat, 
csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét, 
nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét; 
én sem káromollak, hallgasd meg imámat: 
Istenke, vedd térdedre édesanyámat!

Forrás: Csukás István: Étellift a pokolba - Osiris, 1995

http://multidezo.blogstar.hu/./pages/multidezo/contents/blog/30575/pics/14751407166831757_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?