DÉRY TIBOR: VERS

Fáradságosat, nagyot és boldogtalant
alkotott az ember. S szemlét tartani
szintelen birtokain, melyek ferdén eldülnek
szenvedélye szelében, s megszólaltatni õket
ujjai alatt mint betüit a vak,
olykor felkel s szavakat
mond melyeket nem ért s melyek mint a habok
egymás vállán ülnek és alaktalanul
lefelé csorognak. Azonban hallgatnak
a megszólitottak.

S e csönd egyre nyomasztóbb,
s oly tömörré lett már, ahogy mulik fölötte az idõ,
hogy a körbenülõ természet megütközik és fényt vált,
s ti ott fenn, szeliden õdöngõ csillagok!
ti ragyogó és hatalmas lények, ti teljesek!
ti is megrendültök és fénykoszorutok
csörögve széthull mint az õszi lomb.

A szavak pedig, a szavak, a rosszul táncolók,
tovább mossák a partot s nõttön-nõ a zavar
és a képmutatás.

Hogy pedig el ne merüljünk
a gazban amely az elhallgatott válasz
fölött sárgán kinõ és gorombán
dörögve már befutja a teret
s hogy kibékitsük - szerényen mint az alacsonyak
a feszengõ mindenséget melynek dallama
romlandóbb a virágnál: ideje lesz
csöndesebbnek lenni s meghajolva
felvenni képét ama gyermeknek
ki hatalmas anyjához este hazatér
s elsimul benne mint avarban a levél.

http://multidezo.blogstar.hu/./pages/multidezo/contents/blog/26585/pics/14607380351327706_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?